Szomorú rigómese (Trauriges Drossel Märchen)

Egy kis erdei házikó közelében élt egyszer egy rigó pár. Tavasszal a többi madárhoz hasonlóan ők is nekiálltak fészket építeni. Különleges helyet kerestek új otthonuknak, nem egy hagyományos bokrot vagy fát. A házikó terasza alatt találtak is egy jónak tűnő, széltől, esőtől, tűző napsütéstől védett helyet egy farakás tetején. Nekiálltak a munkának, szorgalmasan hordták a fűszálakat, szépen összerendezték őket, majd ahogy az énekes rigóéknál szokás, az egészet kibélelték sárral. Miután mindezzel végeztek, hozzáfogtak a tojásrakáshoz és néhány nap múlva már három körömnyi, kékes színű tojás lapult a fészek mélyén. Az anyamadár rendíthetetlenül melengette az apróságokat, a fészektől csak nagy ritkán távolodott el.

Pontosan egy ilyen alkalommal érkezett látogatóba rigóékhoz a környéken tanyázó erdei sikló uraság. Kissé furcsállotta, hogy a háziak nincsenek otthon, de úgy gondolta, ha már idáig elkúszott, kipróbálja, milyen kényelmes egy ilyen fészek. Miután szépen elhelyezkedett észrevette, hogy terített asztallal várták őt és szép kényelmesen el is fogyasztotta mindhárom tojást. Dolga végeztével komótosan távozott, de azért egyszer még hátrasandított, hogy nem tértek-e vissza időközben a ház urai.

Rigóék hazaérvén az üresen tátongó fészek láttán úgy döntöttek, hogy az ilyen környék nem nekik való és visszatértek az erdőbe, társaik közé. Sikló úr pedig azóta sem érti hová tűnhetett az a kedves madárpár, akik oly finom reggelivel kedveskedtek neki, pedig ő szívesen megkóstolta volna náluk a főfogást is.

○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●○●

In der Nähe einer kleinen Waldhütte lebte einst ein Drossel Pärchen. Im Frühling begannen sie wie auch die anderen Vögel mit dem Nestbau. Sie suchten für ihr Nest ein besonderes Plätzchen, das vor Wind, Regen und starken Sonnenstrahlen geschützt sein sollte. Unter der Terrasse des Häuschens auf einem Holzstapel fanden sie den geeigneten Platz, wo sie sofort mit dem Bau begannen. Sie trugen zahlreiche Grashalme herbei, legten alle sorgfältig aneinander und schließlich tapezierten sie noch die Nestmulde mit Lehm aus, wie das bei Singdrosseln halt so üblich ist. Nach getaner Arbeit begannen sie mit der Eiablage und nach einigen Tagen konnte man schon drei winzige, bläulich gefärbte Eier entdecken. Mutter Drossel wärmte Ihre Nachkommen ausdauernd, nur manchmal verließ sie das Nest für eine kurze Zeit. Genau bei so einem seltenem Ereignis kam Herr Äskulapnatter der in der Gegend sein Lager aufgeschlagen hatte zu Besuch. Er wunderte sich, das die Hausherren nicht daheim waren, aber wenn er schon so weit gekrochen war, wollte er probieren wie komfortabel so ein Vogelnest ist. Nachdem er es sich bequem gemacht hatte entdeckte er den gedeckten Tisch und verschlang die Eier in aller Ruhe nacheinander. Nach getaner Arbeit machte er sich wieder auf den Weg, aber einmal blickte er noch zurück ob die Hauseigentümer inzwischen nicht zurückgekehrt sind.

Nach ihrer Rückkehr entdeckte das Drosselpaar das leere Nest, darum beschlossen sie aus dieser Gegend wegzuziehen, zurück in den Wald, zu ihren Artgenossen. Herr Natter aber versteht es auch seitdem nicht wohin dieses nette Vogelpaar verschwunden ist das ihn so nett bewirtet hatte und träumt noch heute von der Hauptspeise bei ihnen.